Hír


RTL Klub
Krisztián szerint a szájhős fiú nagyon megváltozott, és úgy véli, erről Dávid tehet.
Eljött a második legszebb ünnep. Szívekbe borultak a boltok, az X-Faktoros versenyzők pólói, sőt Archibald is. Valentin napon még a ValóVilág szerkesztői is megenyhülnek. Megengedték ugyanis, hogy vagy Józsi szerelme, vagy Simon bemenjen a Villába.
„Csontsoványra fogyott VV Veronika. 16 kilót adott le hirtelen.” Nos, az újságcikk nem túlzott. Az egykori villalakó valóban több mérettel kisebb lett. Igaz, a 16 kilóból valamennyit már visszaszedett magára.
Apró csöppségek vették át az uralmat az RTL székházában. Majd egyszer csak betoppant közéjük Sebestyén Balázs is. A babaillattal átitatott stúdióban épp Balázs legújabb show-jának reklámját forgatják.
Egy családi ház áráért árulják az ország legmonumentálisabb kastélyát! A háromszázhatvanöt szobás gyönyörű épület drámai látvány. Falai között stábunk sem volt biztonságban.De, miért hagyjuk, hogy felbecsülhetetlen értékeink kárba vesszenek?
Zsófi és Miklós elveszítik közös szerzeményüket, és Miklós csak egy utat lát, hogy visszaszerezzék, ami viszont Zsófit szíven üti. Kimondja-e végül Júlia és Attila a boldogító igent?
1/7
Előzetes: Kitüntették a hős polgárőrt
2014-02-15
Peugeot 308
2014-02-15
Téli reggelen meddig melegítsük az autónkat?
2014-02-15
Dacia Duster a cross pályán
2014-02-15
Mire jó egy vezetéstechnikai képzés?
2014-02-15
Joe szerint minden nap Valentin nap
2014-02-15
Miló Viki szerelem nélkül sem magányos
2014-02-15
Gyilkos elmék
2014-02-21
A zöld íjász
2014-02-21
Életre-halálra - Február 25-től az RTL Klubon
2014-02-25
SZAVAZÁS

Ki a kedvenced az Éjjel-Nappal Budapestből?

Anikó
Gábor
Hanna
Joe
Kristóf
Lali
Marci
Regina
Rita
Vivien
Zsófi

Rengeteg baleset a melegfront miatt

Az autósok figyelmetlenebbek voltak a szokásosnál, lassabban reagáltak a forgalmi helyzetekre és sokszor rossz döntéseket hoztak az utakon.

„Zuschlagnak nincs köze a párthoz”

Tagadja az Új Magyarország párt elnöke, hogy közük lenne Zuschlag Jánoshoz.

Nagy nevek is kikerülnek a parlamentből

A hivatalos kampány február 15-től indul. A választók jóval kevesebb képviselőt küldhetnek a parlamentbe, mint 2010-ben. A jelöltek...

Térfigyelő kamera rögzítette a lopást

Elfogták a rendőrök azt a két férfit, akik egy alvó ember mobiltelefonját lopták el pár napja a 6-os villamoson.

Az asszony a bíróságon elismerte felelősségét

Három év próbára bocsátotta a bíróság azt a bölcsődei kisegítőt, akinek figyelmetlensége miatt megszökhetett egy kisfiú egy kecskeméti...

Több ezren táncoltak az erőszak ellen

Ugyanazon a napon, ugyanaz a tánc, a világ 200 országában, a cél: felhívni a figyelmet a nőkkel szembeni erőszakra.

Vastag Csaba a konyhában is otthon érzi magát

Az énekes nem csak a színpadon, a konyhában is otthonosan mozog, amit be is bizonyított jó barátjával, Mészáros Árpád Zsolttal sushi...

Osvárt Andreáért megőrülnek a férfiak

A Megdönteni Hajnal Tímeát című romantikus vígjáték kedd esti díszbemutatóján a sztárvilág színe-java megjelent. A film alkotóin kívül...

Lolának Oravecz Nóra ad szerelmi tanácsokat

Az énekesnőnek és a blogbejegyzéseiről is ismert írónőnek nincsenek titkaik egymás előtt, így mindent, természetesen a pasiügyeiket is...

Szávay Ágnest nem zavarja a nagy korkülönbség

A teniszezőnő egy évvel ezelőtt döntött úgy, hogy abbahagyja a sportpályafutását és új hivatást választott magának. Néhány hónappal...

Jackie Chan rajongott az Attraction produkciójáért

Szűcs Zoltán csapata nemrég tért vissza Kínából, ahol több mint egymilliárd ember nézte végig a produkcióját. Hamarosan azonban Angliában...

A fülükből is hab folyt a színészeknek

Hatalmas kajacsata volt a csütörtök esti Barátok köztben. A színészek nagyon várták már ezt a felvételt, hiszen még egyikük sem csinált...

Újabb RTL-szerelem tűnt fel az égen

Amíg Nyári Dia a Barátok köztben forgatott, addig Tóth Marci az X-Faktor stúdiójában énekelt. Csak pár méter, és néhány ajtó választotta...

A ”régi ” Miklós visszatér?

A vér nem válik vízzé. Úgy tűnik, Miklós hiába próbált „jófiú” lenni, a körülmények nem hagyják, hogy új énjét megtartsa. A „ rosszfiú”...

Aradi Balázs bemutatja szerelmét

A Barátok közt húszéves sztárja és barátnője alig két hónapja alkot egy párt, és le sem tagadhatnák, hogy úsznak a boldogságban. Balázs...

Kardos Eszterre Murauban talált rá a szerelem

A Barátok közt sztárja az utóbbi időben Budapest és Murau között ingázik, ugyanis két évvel ezelőtt az osztrák síparadicsomban...

Nyári Dia szakított a barátjával

A Barátok közt 19 éves színésznője több mint négy évig alkotott egy párt a barátjával, Dáviddal, néhány héttel ezelőtt azonban úgy...

HIRDET�S

VV VALENTIN: „Hiányzik Charlotte, de várok rá”

Simon rózsával és más apró meglepetéssel is készült szerelmének, Charlotte-nak. Vár kint a lányra és szeretné feleségül venni, de hogy...

VV VERONIKA: „Így érzem jól magam”

A VV5 egykor fekete bombázója nem érzi olyan drasztikusnak a fogyását, mint ahogyan mások látják őt. Szerinte ez a magasságának megfelelő...

Új showműsorral jelentkezik Sebestyén Balázs

Apró csöppségek vették át az uralmat az RTL székházában. Majd egyszer csak betoppant közéjük Sebestyén Balázs is. A babaillattal...

Viki versus Dávid - ki az esélyesebb?

Őszinte vagy szókimondó, feszültség-generáló és provokatív. Ő Viki. Romantikus és bátor, taktikus és beszólogatós, ő Dávid. Nincs kétség...

A fülükből is hab folyt a színészeknek

Hatalmas kajacsata volt a csütörtök esti Barátok köztben. A színészek nagyon várták már ezt a felvételt, hiszen még egyikük sem csinált...

VAJNA TÍMEA: „Sokkal inkább értékelem Andy nyugalmát”

Vajna Tímea egy olyan kampány mellé állt, amely a nők elleni erőszakra hívja fel a figyelmet – erre személyes tapasztalatai is...

Miért híznak ilyen ütemben a villalakók?

VV Charlotte alakja egyre kevésbé hasonlít egy aerobik edzőjéhez. Dorka is megindult a lejtőn, VV Iza pedig ha így folytatja, csak plus...

Rejtett kamerával az illegális kaszinók nyomában

Egy budapesti kocsmában járunk, de nem inni jöttünk. Illegális játékgépet keresünk, mert úgy tudjuk, van ilyen. Az eseményeket rejtett...

VV SIMON: „Dávidot még gyengének érzem”

A Villa csodabogara nem tartja jó döntésnek Dávid taktikáját, szerinte ez egy kétélű fegyver, ami jól és nagyon rosszul is elsülhet.

VV LACI: „Nem értek egyet a taktikázással”

A VV6 első párbajvesztese Dávidot egy nagyon taktikus játékosnak tartja, akinél sohasem lehet tudni, hogy mi lesz a következő lépése.

Pikali Gerda őszintén

Megromlott házasságáról és új kapcsolatáról is megdöbbentő nyíltsággal beszélt Pikali Gerda a Portré szerda délutáni felvételén Barabás...

Hihetetlen akaraterő: 40 kilót fogyott egy év alatt

A túlsúlyos énjét már régen elfelejtette, a hatalmas ruhákat pedig kisebbre cserélte. 180 fokos fordulatot vett az élete és a nagydarab,...

VV KRISZTIÁN: „Iza nagyon nem neki való lány”

Krisztián barátai szerint a fiú érzelmeit Iza iránt a bezártság kuszálta össze, míg édesanyja szerint inkább Dorka tetszene fiának....

Vendégségben jártunk Michael Flatley kastélyában

Példa nélküli lehetőséget kapott a Fókusz stábja a világ talán legismertebb táncosától. Az európai kontinensről még soha nem járhatott a...

Photobomb: trollkodás felsőfokon

Belesétálni vagy éppen beleugrani mások készülő fényképébe nem túl etikus viselkedés. Kivéve akkor, ha photobomb készül. Ez a rendkívül...

SOMOGYI: „Mintha idegen embereket néznék”

A Showder Klub sztárja elmeséli, milyen kapcsolat fűzte őt a ValóVilág két szexi szereplőjéhez. Elmondása szerint már nem érez semmit a...

GÁBOR: „Lalival felfoghatatlan élményekkel gazdagodtunk”

Lali és Gábor nosztalgiáznak az elmúlt 1 év eseményeiről, vidám és őrült pillanatokról. Lali azt is elárulja, miért esik olyan gyorsan...

VV Charlotte és Zsófi is megfordult Somogyi András hálójában

A humorista Somogyi Andrástól retteghet celeb, politikus és közéleti személyiség. Bárkit tökéletesen utánoz, kifiguráz. 2013 novemberében...

Magyar állampolgárként érkezett haza a teniszcsillag

Minden idők legjobb balkezes női teniszezője eddig szinte csak titokban jött Magyarországra, pedig állampolgársága is magyar. A II....

X-EK: „Budapesten lehet megélni az álmokat”

Vastag Csaba, Muri Enikő és Oláh Gergő is vidékről költöztek a nagy városba. Meséltek a vidéki atmoszféráról és az első budapesti...

X-EK: „Te tudd, hogy hol jó neked lakni”

Kinek való a vidéki élet? Muri Enikő nem tudta megválaszolni, Vastag Csaba szerint nem lehet általánosítani: mindenkinek egyedül kell...

BARABÁS ÉVI: „Mintha egy másik országba költöztem volna”

Imádja a tágas tereket, a friss levegőt, az állatokat. Hiába él Budapesten, olyan lakhelyet választott, ahol csak egy lépés választja el...

VV LACI: „Tudom magamról, hogy bármit kibírok”

A Villalakók közül volt, akiben pozitívan csalódott, de Zsoltinak drukkol. A Villa-lét nem egyszerű: nem csak önmagukkal és az...

Osvárt Andrea végre hazatért!

Egy gyönyörű modell, aki bebizonyította, hogy egy másik szakmában is képes feljutni a csúcsra. Osvárt Andrea színésznőként előbb rabolta...

Másfél éve nem állt kamera elé Ambrus Attila

A viszkis harminc bankrablásért tizenhárom évet töltött börtönben, és szabadulása után utolsó interjúját is a Fókusznak adta, aztán...

VV SIMON: „Megdöbbentett az emberi rosszindulat”

Simon apukája büszke fiára, ahogyan ő fogalmazott, jó mulatság, férfi munka volt, ahogyan Simon a Villában viselkedett. Szerinte fia egy...

Szávay Ágnes új szerelme a 24 évvel idősebb lemezlovas

Szávay Ágnes teniszbajnok élete gyökeresen megváltozott. Új hivatása és új párja van egy ideje, utóbbi pedig nem más, mint Várkonyi...

A magyar kalandor, aki megmenekült az afrikai fogolytáborból

Dél-Szudán a világ egyik legveszélyesebb országa. A háború iszonyata évek óta tartja rettegésben az itt élőket. Az afrikai ország...

Botrány a téli olimpián Szocsiban

Félkész szállodák, hideg szobák, sötét sárga víz a szobában és sajnos a helyzet úgy tűnik a hegyvidéki olimpiai faluban sem jobb. A...

SZEXI: Íme Alexa buja idomai

VV Alexa, a hatos széria első kiesője mély nyomot hagyott maga után a hallójáratainkban. Fotói egész biztos a retinánkba is beleég.

VV6: Ez Alexa véleménye a VV-szerelmekről

Az érzékeny lány minden szerelmet őszintének talált bent, hisz a romantika erejében.

Hisztiroham felnőtt korban

Ki a felelős felnőttkori kirohanásainkért? És mit tegyünk érintettként, szülőként vagy házastársként?

Ingyen szállást adnak, miközben lányokra vadásznak

Lelepleztük azokat a hangzatos hirdetéseket, ahol a tulajdonos nem kér pénzt az albérletért, cserébe viszont erotikus szolgáltatást akar.

Fejedelmi vacsorát kaptak a hajléktalanok

Elegáns tányér, csillogó evőeszközök, fenséges ebéd, csokis brownie-val a végén. Akár egy étteremben is lehetnénk, de a helyszínünk...

A VV5 nagyágyúi értékelték a jelenlegi Villa-viszonyokat

Az érzékeny lelkű, az alfahím és az összeférhetetlen - három egykori villalakó, Gergő, Vera és a győztes, Attila most arra vállalkoztak a...

Détár Enikő újra boldog

Őszintén vall élete legnehezebb időszakáról és arról, miként éli most mindennapjait és miért látják olyan boldognak az ismerősei. 29 év...

Nem vágyik luxusra a lottónyertes hajléktalan férfi

Andraschek László, az egykor hajléktalan férfi tavaly szeptemberben épp Pestre indult az alkoholbetegeknek tartott tréningre, amikor...

Teknősök vérét itta a tengeren hánykolódó cápavadász

A 37 éves José Salvador Alvarenga 2012 decemberében indult cápavadászatra Mexikóban. Majd 13 hónapon át halon, madarakon és teknősbékákon...

VV SIMON: Örülök, hogy szabadultam a barbárok közül

A csodabogár a tőle megszokott szóvirágaival mesélte el az ominózus estét, de beszélt arról is, miben változtatta meg őt a VV6.

VV DÁVID: Pénzt, kalandot, próbatételt akarok

A laza srác azt ígéri, egy igazi mókamester lesz a Villában, ráadásul mivel nem várja kint barátnő a csábításoktól sem fog ódzkodni.

VV LACI: Mai fejjel Aureliot hívnám ki

Laci a Párbaj után megmutatta ereklyéit, majd elárulta, hogy csalódott, mert szerinte nagyon neki való volt ez a játék. Szeretne a...

A legcsillogóbb parti: Szexi ruhák, díjeső és tánc...

Az Éjjel-Nappal Budapest limuzinjával érkeztünk az év legcsillogóbb gálájára! Bár Laliék is versenyben voltak, végül ismét az X-Faktor,...

Cserebogár lett a csodabogárból

Ott voltunk, amikor ámokfutása után Simon elhagyta a ValóVilág stúdióját! A váratlan fordulat még a műsorkészítőket is meglepte, elsőként...

Mit szólt Laci a kieséséhez, hogyan tovább?

Testközelből figyeltük a ValóVilág első Párbaját. Laci és Krisztián között izzott a levegő, végül a rangidőst golyózták ki a Villából. De...

VV ÉVA: „Szerintem a börtönt is ki lehet bírni”

Rengeteg kedvenc VV-s pillanata van: amikor Alekosz szerelmet vallott, amikor pénzt gyűjtöttek rászoruló családoknak, de annyi biztos,...

VV ANIKÓ: „Nem tudtam, hogyan kell használni a mobilt”

Közel fél évig volt bent a ValóVilág villájában, ennyi idő alatt elfelejtette, hogyan kell használni a mobiltelefonját, annyira elszokott...

KIRÁLY L. NORBI: „Most azt mondom, nem szeretnék többet...

Kisfiát, Domit tartja a legfontosabbnak az életében. A válás után is szeretne sok időt tölteni a kicsivel. Jelenleg úgy érzi, nem...

Kitört a ruha botrány

Az internetet elárasztották a téli olimpiára induló magyar csapat ruháit kritizáló kommentek. Mi kíváncsiak voltunk az olimpikonok...

Újabb RTL-szerelem tűnt fel az égen

Amíg Nyári Dia a Barátok köztben forgatott, addig Tóth Marci az X-Faktor stúdiójában énekelt. Csak pár méter, és néhány ajtó választotta...

Mi áll a Lacival kapcsolatos botrány hátterében?

Két ellentétes személyiség feszül majd egymásnak vasárnap este a ValóVilágban! VV Laci és Krisztián párbaja kőkemény küzdelem lesz,...

VV ZSÓFI: „Ha mégis rátalálna a szerelem, bármi...

Zsófi testvére, Anna szerint Aurelio közeledése nem őszinte, ennek ellenére szimpatikusnak tartja a fiút, hiszen mindig Zsófi mellett áll.

VV ZSOLT: „Olyan típusú srác, aki imád nőzni”

Zsolt barátja szerint, Zsoltnak egyértelműen Dorka az esete. A lány nagyon hasonlít Zsolt exére, Izának azonban esélye sincsen.

Idén májusban szabadulhat a skálás gyilkos

Tóth Tamás fiát 1992. november 8-án ölték meg társával együtt. Gyilkosai a hírhedt Donászi Aladár és Bene László voltak. Utóbbi idén...

Gyakran szállásra sem futja a világbajnoknak

Barna Gyula kilencszeres világbajnok különféle küzdősportokban és ezt 41 és 48 éves kora között, mindössze 7 év alatt érte el. Előtte...

PÁSZTOR ANNA: „Beni igazi rock’n’roll baba”

Az énekesnőnek már a terhessége sem volt hétköznapi, de a baba születése óta sem állt meg nála az élet. A pici már pár hetes korában ott...

A VV-k történetének legnagyobb kiborulásai

Alig telt el két hét és a be-, vagy összezártság máris kikészítette a Villa gyúrós Józsiját. A magabiztosan, széles vállal és lépésekkel...

Bikini bridge: új mém terjed a neten

Kezdetben az Úr megteremtette a kamerás mobilt, és mondá, hogy az jó. Aztán mondá: lőn közösségi háló, és lőn! Valahogy így kezdődhetett...

X-FAKTOR: Bolondozás ByTheWay és Csordás Ákos módra

A hó miatt csak lassan tudtak haladni az autópályán, de a várakozás nem akadályozta meg őket abban, hogy jól érezzék magukat.

SZABÓ ÁDÁM: Az X-Faktor után is pörög az élete

Tóth Gabi mentoráltja azt hitte, a showműsor után kicsit lassul a tempó, de örömmel tapasztalta, hogy most is rengeteg dolga van, egymást...

BOZSEK MÁRK: Készül az első klip

Az X-Faktor énekese bár kiszállt a versenyből, a zenélést azóta sem hagyta abba. Nagy tervei vannak a jövőre nézve, februárban már...

Tizenöt éve történt a tragikus buszbaleset

A tragédia képei 1999-ben és az emlékezés virágai, 15 évvel később.18 lélek veszett oda, középiskolás diákok, aki ma már felnőttek...

Áll a bál a síelőknél

Támadják a Magyar Sí Szövetséget a Szocsi téli olimpiára kiosztott sífutó kvóták miatt, a vádak szerint a szövetség nem a teljesítményt...

13 éve emlékeznek Jimmy-re a rajongók

Röpködnek a mínuszok, de a Jimmy rajongókat ez nem tántorítja el 13 éve. Szombat kora délután friss virág és mécses kerül a király...

BÖJTE ATTILA: „A küzdés itt fontosabb, mint a futballtudás”

Az SV Wallern piciny stadionját mutatta meg az 5. osztályban játszó helyi focicsapat egyetlen idegenlégiósa, az egykori válogatott...

LOVAS PETRA: „Rugalmasabb lesz az ember, ha külföldön él”

A magyar női asztalitenisz válogatott kiválósága, az Európa bajnok és BL győztes Lovas Petra Schwechatban játszik. Azt mondja, amíg...

GEREVICH PÁL: „Itt hagynak engem dolgozni”

Az egykori négyszeres világbajnok és olimpiai bronzérmes kardvívót 26 éve hívták ki a szomszéd országba vívóoktatónak. Azt mondja, ott...

DANICS DÓRA: „Mindig erre az életre vágytam”

Az X-Faktor győztese elismeri, hogy a műsor után egy ideig nem találta a helyét, hiányzott neki a pörgés és az élő show izgalma. De a...

Magyar lány klipje tarol az interneten

Megérkezett az idei év sikertörténete, a „retusálós klip”, amely a 2011-es Csillag Születikből is ismert Csemer Boglárka „Parfüm” című...

A ValóVilágok történetének legfurább figurái

A ceruzától a szívószálig mindent a hajába aggató, hosszú lábujjkörmökkel a Villába költöző Simon aranyköpéseit néhányan szívesen...

Elstartolt a Bamako rally

A 8200 kilométeres út első méterei. A 9. és egyben utolsó előtti Bamako rally ebben az évben Gambia fővárosát célozta meg, ott, a cél...

Shemar Moore is halandó!

Szinte hihetetlennek tűnik a hír, de igaz: a Gyilkos elmék sztárjának is volt már nő, aki képes volt nemet mondani!

Újabb baba Padaleckiéknél

Megszületett második fiúgyermeke Jared Padaleckinek, akivel így már négy fősre bővült családi létszám. Valószínűleg ennél szebb...

Gyilkosságok sorát láthatjuk a tengerparton

Elkezdődött az RTL Klubon a Glades - Tengerparti gyilkosságok, melyben számos rendkívüli esettel kell szembenéznie a rend őreinek....

Újjászületett a Castle!

Alighanem ennél jobban várt évada még nem volt a Castle-nek, hiszen az előző döbbenetes fordulattal ért véget: Beckettet lelőtték, Castle...

Kedvenc szuperhősünk újra képernyőn!

Hamarosan ismét láthatjuk az RTL Klubon szeretett íjászunkat, Oliver Queent, akinek szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy főellensége...

Dávid hancúrra készíti fel Zsoltot

Bölcs tanácsokkal igyekezett ellátni Dávid a randijára készülő macsót. Hogy Dorka elégedett lesz-e Zsolt felturbózott teljesítményével...

Aurelio tényleg rossz társaságba keveredett?

Krisztián szerint a szájhős fiú nagyon megváltozott, és úgy véli, erről Dávid tehet.

Nagy csatát ígér Dávid és Viki

Dávid úgy érzi, Párbaj győzelme egyenes út lenne a Fináléig. Csapatával teljes haditervet eszeltek ki. Mottójuk: összetartás, őszinteség...

Dávid döntött! Kihívta magával Vikit!

Bandaháború, macik eltulajdonítása, és Kihívás. Egyik nagyobb vihart kavart, mint a másik. De a legnagyobb döbbenetet természetesen Dávid...

Megjött a szenvedés, hanyatlás, sírás korszaka

Új villamestere lett a luxusbörtönnek Józsi személyében. A gyúrós szigorú reformokat vezetett be a lakók életébe. Nincs se cigi, se étel...

Nem kapnak több ételt a villalakók

Józsi, eltűnt macija miatt kérdőre vonta lakótársait, és mivel senki sem vállalta a felelősséget, a gyúrós fiú villamesterként azt a...

Dávid titkos terve nem titok többé

Bár a laza fiú mindent megtett azért, hogy ne derüljön ki, magára pakoltatta a jeleket szövetségeseivel, terve a Kiválasztás után szinte...

A Villalakók Dávidot küldték Párbajozni

Dávid kapta a legtöbb jelet a Kiválasztáson, így ő már biztosan ott lesz a ValóVilág 6 második Párbaján! Szerda este mondhatja ki majd...

Nemcsak a szőlők, a taktikai tervek is „beroppantak”

A lányok mindent bevetettek, hogy elvarázsolják a fiúkat. Virultak a mosolyok, gurultak a szőlők, a csáberő az egekben szárnyalt. A férfi...

Krisztiánnál eltört a mécses

Az őszinte fiú annyit ivott a betyár bulin, hogy mikor meghallotta a Titanic főcímdalát zokogni kezdett. Zsolti próbálta megvigasztalni,...

Aurelio romantikus helikoptere

A Villa szájhősét a gyönyörű lassú számok, és a keringő sem tudták meggyőzni arról, hogy ne lenne itt az ideje egy kis helikopterezésnek.

Krisztián nem adja fel, akkor is meghódítja Iza szívét

Az őszinte fiú elhatározta, ha kell, légkalapáccsal töri meg Iza szívét. Nem adja fel, és meghódítja a Villa jó csaját.

Teo alig tudott uralkodni az indulatain

Jó hangulatú versenynek indult, mégis nagy üvöltözés lett a ValóVilág hintaló versenyéből, ami után meglepő módon nem a játékosok, hanem...

Összecsaptak a hullámok Aurelio feje felett

Előző este még a Villa csődöre volt, de másnap már csak az osztásokat kapta. A szájhős fiút nem csak Viki, de még csókpartnerei is helyre...

Gyors-gyors-lassú - egy színpadon!

A szezonfináléban lesz minden, ami eddig nem: a hadarós és a lassú beszédű egy műsorszámban, a backstage összes vicces pillanata egy...

Best of Showder-backstage

Részlet a Showder Klub 2013. december 8-i adásából.

Tóth Edu és Hajdú Balázs nem egy logopédushoz járt

Részlet a Showder Klub 2013. december 8-i adásából.

Aram: Unalmas karácsonyi este

Részlet a Showder Klub 2013. december 8-i adásából.

Szobácsi Gergő: A világvége évfordulója

Részlet a Showder Klub 2013. december 8-i adásából.

Karácsonyi meglepetések a Showder-módra

Kovács András Péter és Dombóvári István már készülődik az ünnepre, és felelevenítették a korábbi meglepetéseket. Hadházi László...

Csenki Attila: A halott galamb is tud repülni!

Részlet a Showder Klub 2013. december 1-jei adásából.

Hadházi László: Így (nem) vizsgáztam oroszból

Részlet a Showder Klub 2013. december 1-jei adásából.

Dombóvári István: Nagypapával a moziban

Részlet a Showder Klub 2013. december 1-jei adásából.

KAP karácsonyi kívánságlistája

Részlet a Showder Klub 2013. december 1-jei adásából.

Világmegváltó gondolatok a Showder színpadán

Kőhalmi Zoltán egész egyszerűen újra osztályozná az állatvilágot, Said Dániel a csimpánzokat figyeli nagy csodálattal, Benk Dénes a...

Aranyosi Péter: Elveszve Máltán

Részlet a Showder Klub 2013. november 24-i adásából.

Kőhalmi Zoltán: Az állatvilág osztályozása

Részlet a Showder Klub 2013. november 24-i adásából.

Said Dániel: „A csimpánzokat imádom”

Részlet a Showder Klub 2013. november 24-i adásából.

Benk Dénes: Mit írjunk a közlemény rovatba?

Részlet a Showder Klub 2013. november 24-i adásából.

Trabarna és Rekop együtt jár edzeni

A sok közös fellépés, az együtt töltött idő megtette a hatását: a két humorista úgy civódik, mintha 20 éve házasok lennének. Somogyi...

Felméri Péter új lakótársai

Részlet a Showder Klub 2013. november 17-i adásából.

Somogyi András: „Szikorára azt hittem Keresztes Ildikó”

Részlet a Showder Klub 2013. november 17-i adásából.

Trabarna és Rekpop együtt jár edzeni

Részlet a Showder Klub 2013. november 17-i adásából.

Hadházi ismét a Showder színpadán!

A nagy visszatérő, aki elárulja hogy miért is várja oly nagyon minden évben a szeptember 1-jét. Mogács Dániel a stylistok munkáját,...

DumaSwing: Az igazság és a fájdalom szomorú molban

Kovács András Péter és Janklovics Péter sajátos zenei- és szöveg stílusban adják elő a paradicsom gengszterit. Aranyosi Péter a...

Aranyosi Péter: Elromlott a csoda adutó

Részlet a Showder Klub 2013. november 3-i adásából.

Kovács András Péter és Janklovics Péter: DumaSwing

Részlet a Showder Klub 2013. november 3-i adásából.

Belus István: Paleo-étrend

Részlet a Showder Klub 2013. november 3-i adásából.

Orosz György: Vécé a plázában

Részlet a Showder Klub 2013. október 27-i adásából.

Vaníliás karika az urológián

Utazás a buszon, búcsúzkodás a vasútállomáson, kényelmetlen pillanatok az urológián és a bevásárló központ vécéjén. Mindez 4 stand...

Szomszédnéni Produkciós Iroda: Romantikus, szerelmi...

Részlet a Showder Klub 2013. október 27-i adásából.

Rekop György: Urológián vaníliás karikával

Részlet a Showder Klub 2013. október 27-i adásából.

Dombóvári István: Milyen a magyar szendvics?

Részlet a Showder Klub 2013. október 27-i adásából.

Szezonpremier és családi sztorik a Showder Klubban

Csenki Attilát bár félti édesanyja a party-drogoktól, a humorista kevésbé tart tőlük, sőt! Lórán Barnabás kínai és pizzás haverjairól...

Gajdos Zoltán: Szakszavak és titulusok a vasútnál

Részlet a Showder Klub 2013. október 20-i adásából.

Lórán Barnabás: A rodeó bika az a fiú tehén

Részlet a Showder Klub 2013. október 20-i adásából.

Benk Dénes: Hogy ébred egy pornószínész?

Részlet a Showder Klub 2013. október 20-i adásából.

Csenki Attila: A toxikológus celebbé vált

Részlet a Showder Klub 2013. október 20-i adásából.

A jókedvű vasutas

Éveken keresztül piszkáltuk a vasutasokat, voltak vasutas poénjaink, voltak kalleres poénjaink, nem tudtuk, de elért minket a végzet. A...

A Showder Klub kulisszatitkai

Nemcsak Ördög Nórával és Balázsékkal találkozhatunk vasárnap este, hanem a Showder Klubos fiúkkal is, akik a való életben ugyanolyan...

Magabiztosan kezdte az évet az RTL Klub

A január 6-10 között mért hétköznapi főműsoridős eredmények alapján (18-49 éves korosztály) magabiztosan nyerte a nézettségi versenyt az...

Az RTL Csoport magyar nyelvű csatornáié volt a 2013-as év

Az RTL Csoport magyar nyelvű csatornáié volt az 2013-as év: a legnézettebb csatorna az RTL Klub Magyarországon (18-49, SHR % és 4+), míg...

Danics Dóra és az X-Faktor mindent vitt

Ismét az X-Faktor lett az év legnézettebb televíziós show-ja.

A tegnapi Frizbit nemcsak a Házon kívül, hanem a Film+ is...

Hiába kezdődik este 11 óra után a Házon kívül, a nézők továbbra is nagy számban kíváncsiak a műsorban feldolgozott politikai-közéleti...

Az RTL Klub Híradójából tájékozódtak a legtöbben októberben

Ha a nézőszámokat vesszük alapul, akkor októberben a koraesti idősáv hírműsorai közül az RTL Klub Híradóját nézték a legtöbben a 18-49...

Egy újabb nyertes hét; minden estét az RTL Klub vitt

Az elmúlt héten is az RTL Klub volt főműsoridőben a 18-49 évesek kedvenc csatornája, hiszen minden hétköznap, és a hétvégén is az RTL...

Közel kétmillió online látogató szeptemberben

Közel kétmillió egyedi látogatója volt az RTL csoport online felületeinek szeptember hónapban. Ezzel az eredménnyel a kilencedik helyet...

Hétvégén ismét mindent vitt az RTL Klub

A Vundersőn és Zuperszexi a toplista 7. helyén, a Sztárban sztár csak a 15.

Hetek óta nézettebb a Házon kívül, mint a Frizbi

Negyedik hete nagyobb nézettséget produkál a teljes lakosság körében a Házon kívül, mint a sávjában futó Frizbi.

Rekordot döntött a vasárnapi X-Faktor válogató

Minden eddigi válogató adás nézettségét felülmúlta az X-Faktor negyedik válogató adása a 18-49-es korcsoportban és a teljes lakosságban is.

Többszörös rekorddal nyitott az X-Faktor 2013 első adása

A teljes lakosságban több, mint két millióan követték nyomon az X-Faktor 2013 első válogató adását, mely így túlszárnyalta az előző évad...

Az RTL csoport magyar nyelvű csatornái vitték a nyarat

Az RTL Klub nyári (június-augusztusi) főműsoridős közönségaránya 1,6 százalékponttal emelkedett a tavalyihoz képest, amíg a TV2...

Hétéves csúcson az RTL Klub és a TV2 közötti különbség -...

Az RTL Klub és a TV2 18-49-es célcsoporton mért főműsoridős közönségarányai közötti különbség idén júliusban 8 százalékpont volt, ennél...

A Házon kívül több nézőt vonzott, mint a Frizbi

A nézők szerda este sokkal inkább voltak kíváncsiak a Házon kívülre, mint a Szepesi Nikolett úszónővel újrarajtoló Frizbire. Az RTL Klub...
IDŐJÁRÁS

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés Pataki Zitával és Véber Istvánnal.

Schumacher súlyos tüdőgyulladást kapott?

Nem érkeznek megnyugtató információk a Formula 1 hétszeres világbajnokáról. A legutóbbi hírek szerint Schumi tüdőgyulladást kapott. A...

Batánovics Lilire az MDC vigyáz

Az X-Faktor női versenyzőjének legutóbb elrabolták a telefonját, azóta pedig a fiúcsapat úgy döntött, testőrei lesznek Lilinek. Az MDC...

Oszter Alexandra nem szívesen nyaralt gyermeke nélkül

Nemrég tért vissza thaiföldi nyaralásából, ahova kisfia nélkül kellett mennie. Tíz napig így édesapja, Oszter Sándor vigyázott a...

Egyedül nevelnék gyereket!

Kérdés, hogy lehetséges-e? A jog és a pszichológia úgy tartja: a gyereknek családban kell felnőnie. Nincs akadálya viszont az...

Semmittevés kontra tettek

Láblógatás, pihenés, miközben sok a dolgunk. Miért választjuk mégis a semmittevést? Lustaság, félelem, vagy a maximalizmus is lehet az...

Kocsis Tibinek elment a hangja

Az X-Faktor második szériájának győztesét múlt héten egy súlyos hörgőgyulladás döntötte le a lábáról. Rajongók ezrei aggódnak a népszerű...

Összesen öt darab készül a magyar formatervező...

Tárnok Zsolt évekkel ezelőtt tette le végérvényesen névjegyét a formatervezők között, miután egy patinás olasz autómárka megbízásából egy...

Osvárt Andrea férjhez megy?

A magyar sajtó hónapok óta a „Megdönteni Hajnal Tímeát” c. filmtől visszhangzik. A filmnek csütörtökön van a premier, így Valentin Naptól...

Danics Dórát kiközösítették az iskolában

Nehéz a gyerekeknek megtalálni a helyüket a világban, egy idegen környezetbe beilleszkedni pedig még nehezebb. Danics Dóra az X-Faktor...

Első születésnapját ünnepli az Éjjel- Nappal Budapest

A 8:08 műsorvezetői tortával kedveskedtek az Éjjel- Nappal Budapest csapatának. Tavaly február 11-én indult a sorozat 10 szereplővel....

Új showműsorral jelentkezik Sebestyén Balázs

Apró csöppségek vették át az uralmat az RTL székházában. Majd egyszer csak betoppant közéjük Sebestyén Balázs is. A babaillattal...

Csecsemőkkel forgatott Sebestyén Balázs

Gyerekzsivajtól volt hangos az RTL Klub stúdiója kedden a 4N4LN – A családi játszma című műsor promójának felvételén. Sebestyén Balázs az...

Négyen négy ellen – A családi játszma

2014 tavaszán indul az RTL Klub vadonatúj vetélkedője a Négyen négy ellen - A családi játszma címmel. A műsor egy több évtizede sikerrel...

Banks úr megmentése, avagy Marry Poppins eredettörténete

A Tom Hanks és Emma Thompson főszereplésével készült film a hollywoodi kulisszák mögé kukkantva a nagy Disney-klasszikus, a Mary Poppins...

Herkules legendája a mozivásznon

Herkules végzete születésekor elrendeltetett: Zeusz megjósolta, ő lesz az, aki legnagyobb harcosként a zsarnoki uralmat megdöntve elhozza...

A 100 éve született Tolnay Klári emlékére

Közkívánatra a Déryné című film díszvetítésével indul útjára a Tolnay Klári Emlékév, a színésznő születésének 100. évfordulója alkalmából.

Ki dönti meg Hajnal Tímeát?

Mindenki ugyanazt akarja. Hajnal Tímeát. Aki szupersztár fotómodell, egy sztártévés csaja, gazdag és gyönyörű. És nagyon unja az egész...

Arany Glóbusz: a 12 év rabszolgaság és az Amerikai...

Magyar idő szerint hajnali két órakor kezdődött meg 71-edszerre az Oscar-gála „kistestvérének” tartott Arany Glóbusz-díjátadó, melyet a...

Leonardo DiCaprio, a Wall Street farkasa

Martin Scorsese a New York-i bróker, a hírhedt Jordan Belfort igaz történetét választotta legújabb filmje témájának. Egy olyan világot,...

Vitathatatlan a Coming out sikere

Most már bizonyos, hogy a Coming out alkotói örülhetnek – hosszú idő után újra egy magyar sikerfilm a hazai mozikban! Orosz Dénes...

Új kaland Középföldén: A hobbit - Smaug pusztasága előzetese

Miután Zsákos Bilbó, Gandalf, Thorin és a törpök sikeresen átkeltek a Ködhegységen (illetve alatta), úgy döntenek, hogy keletre, a...

Vince Vaughn ezt elpuskázta?

Az Elpuskázva c. film vörös szőnyegén a színész és kollégái meséltek a hazánkban december 19-én bemutatásra kerülő vígjátékról.

Örökkévalóságig buliznak

Ötvenöt éve lépett föl először a színpadra, s ebből az alkalomból idén egy valóságos időutazásban részesít minket Korda György országos...

Express év vár ránk

Ötvenöt éve lépett föl először a színpadra, s ebből az alkalomból idén egy valóságos időutazásban részesít minket Korda György országos...

Csináltunk sok jó bulit!

Ötvenöt éve lépett föl először a színpadra, s ebből az alkalomból idén egy valóságos időutazásban részesít minket Korda György országos...

Csináljunk egy jó bulit!

Ötvenöt éve lépett föl először a színpadra, s ebből az alkalomból idén egy valóságos időutazásban részesít minket Korda György országos...

Decemberben jön az év magyar romantikus vígjátéka!

December 5-én kerül a magyar mozikba Orosz Dénes, a nagysikerű Poligamy rendezőjének új romantikus vígjátéka, a Coming out. A Csányi...

Elvarázsolták közönségeiket az Illuzionisták

A világ legjobb szemfényvesztői négyszer is megtöltötték a Syma Csarnokot és olyan trükköket mutattak be, melyekkel sokakat levettek a...

Harcban élve Jason Stathammel és James Francóval

Jason Statham az elszánt apa, a profi ex-ügynök szerepében tér vissza a mozikba, aki most a rossz fiút alakító James Francoval néz...

Az éhezők viadala – Futótűz: görbe tükör mindannyiunknak

A világszerte népszerű könyvadaptáció első mozis folytatása rengeteg meglepetéssel, fordulattal és érzelemmel operál, a feszültség pedig...

Rejtélyes üzenet gyerekeknek

A Zinka és Hugó - A rejtélyes üzenet egy izgalmas, kalandos, magával ragadó mesekönyv, amely a 6-10 éves gyerekeknek és szüleiknek készült.

Csóró Lali - Lali pop

Az Éjjel-Nappal Budapest Lalijának első saját készítésű mulatós videóklipje.

Lali elhagyja barátait karrierje miatt?

Lali elszállt a pénztől, barátai pedig megviccelték, hogy újra észhez térjen. A tréfa viszont lehet, hogy rosszul sült el. Fanni és Marci...

Gábor leleplezte Ádám "sötét" üzletét

A szállítmány megérkezett, Gabi pedig jó helyen volt, jó időben. A gond csak az volt, hogy a táskában mást talált, mint amit remélt.

Botrányos születésnapja volt Reginának

Nem akarta megünnepni, végül mégis meglepték vele barátai. A buli hevében viszont lelepleződött Regina féltett titka. Zsófi durván...

Lali pénzhez jutott, s elszállt magától

A pénz nem boldogít... Tartja a mondás. Lali viszont egyelőre úgy tűnik teljesen megrészegült tőle, és azt hiszi, mindent megszerezhet...

Joe nem tud lemondani Barbiról

Élete legrosszabb döntését próbálta helyrehozni, viszont folyamatosan akadályokba ütközött. Könnyen lehet, hogy Joe sosem találja már meg...

Pucéran látták Lalit rajongói

Zuhanyzás közben lepték meg Lalit rajongói, akik nem zavartatták magukat, és így is igyekeztek aláírást szerezni tőle. Hanna beégett Áron...

Anikó és Marci szakítottak!

Addig veszekedtek egymással, míg végül Anikónak elege lett a kapcsolatból. Bár szereti Marcit, de nem akar szenvedni tovább a fiú miatt.

Barbinak új pasi csapja a szelet

Ha Joe nem vigyáz, könnyen lehet, hogy végleg elveszíti Barbit, hiszen a lánynak máris hódolója akadt. Kristóf Dorina lakásában kötött...

Sármos pasi gyűrűvel lepte meg Ritát

Véletlenül találkoztak egymással az utcán, s Rita egyből nőnek érezte magát Máté közeledésétől. Barbi megtudta, hogy Joe már más nővel...

Joe váratlanul visszatért!

Mindenki ledöbbent mikor váratlanul megjelent Joe az albérletben. Hát még Barbi mennyire meglepődött azon, hogy volt szerelme milyen...

Marci összejön Fannival?

Anikóval távolodnak egymástól, Fannival viszont egyre jobban szeret együtt lenni Marci. Utóbbiért lehet szakítanak Anikóval? Bori és...

Üldözés és lebukás

Kalandos napja volt Hannának: Borinak leesett, hogy szerelmes Áronba, utána pedig még a biztonsági őrök is megkergették a őket. Marci és...

Lefújta az esküvőt Joe!

Ez lehetett volna a legszebb nap a lakók számára, de végül nem az történt amire számítottak. Rémálommá vált a nap Barbi számára, miután...

Nagyapja megrémiszti Hannát

Sosem találkozhatott eddig nagyszüleivel Hanna, ám a várva várt találkozás végül cseppet sem úgy alakult, ahogy azt a lány elképzelte.

Hanna rájött kivel kavart anyja!

Sokkolóan hatott Hannára, mikor anyja titokzatos hódolója előkerült a fürdőszobából, hiszen Peti volt egy szál törölközőben.

Csóró Lalinak képtelenség ellenállni!

Ha egy üzlet beindul... Lali leforgatta első klipjét, aminek sikerét máris meglovagolta: felvitte szobára az egyik táncoslányt. Barbi...

Bori pasija Hannára vágyik?

Az első pillanattól fogva szerelmes Hanna Áronba, s most elcsattant köztük az első csók is! Barbi szüleinek házzassága a szakadék szélére...

Véget ért Zsófi és Regina barátsága?

Kemény szavakat vágott Reginához Zsófi, miután megtudta, hogy Chris Regit választotta helyette. Könnyen lehet, hogy így véget ért a két...

Zsófi hatalmasat ég egy divatbemutatón

Szédületes díjátadóra kísérhette el Chris-t, végül viszont élete legnagyobb megaláztatását szenvedte el ott Zsófi. Marci és Anikó...

Meztelenül, majd női ruhában vonultak Joe-ék

Pucér pillanatok, kínos vonulás pom-pom ruhában. Így telt a napja a srácoknak a legénybúcsú után. Zsófi kedvenc énekese miatt forgatta...

Elcsattant a csók Anikó és Dénes között!

Míg Marci a legénybúcsún is hűséges maradt, addig Anikó a távollétében megcsókolta Dénest! Hanna kiborult Bori miatt, a legénybúcsú pedig...

Súlyos hibát követett el Barbi a lánybúcsún

Barbi sok elvárással tekintett lánybúcsújára, ám arra legrosszabb álmában sem gondolt, hogy ezen az eseményen fogja megcsalni Joe-t,...

Szandi begyógyszerezte magát

Lehetett tudni, hogy baj van Szandival, de arra senki sem számított, hogy ekkora katasztrófa történhet. A lány öngyilkossági kísérlete...

Szandi rámászik Lalira

Előző nap még ájultan feküdt a földön, ma pedig ráveti magát Lalira. Szandi viselkedése továbbra is rendkívül aggasztó barátai számára....

Szandinak komoly problémája lehet

Folyamatos hangulatingadozás, nap végén pedig ájulás. Egyelőre barátai sem értik, mi történhet Szandival. Hannáék új lakótársat kerestek,...

Hanna anyukája fiatal szeretőt tart: Petit!

Érezni lehetett legutóbb is köztük a vibrálást, s most kiderült nem hiába. Csilla és Peti szeretők lettek. Rita egy félresikerült bulival...

Karácsonyi pánikhelyzet az albérletben

A szeretet ünnepén szinte mindenki összegyűlt az albérletben, ám egy váratlan helyzet hatalmas galibát okozott a lakók számára:...

Alexa durván megalázta Gábort

Azokután, hogy lefeküdt Gáborral, Ádám előtt már mindent tagadott Alexa. Gábor teljesen összetört, Kristóf komoly ellenálásba ütközött,...

Alexa és Gábor az új álompár?

Megtörtént amire Gábor a legjobban vágyott: romantikus napot tölthetett együtt Alexával, ráadásul a nap végén még le is feküdtek egymással!

Lali hivatalosan is sztárrá vált!

Lemezbemutató koncertet ad Lali, aztán pedig rengeteg autogrammot, hiszen ilyen egy sztár élete! Marci és Dénes közt nőtt a feszültség,...

Zsófi egy másik nő mellett ébredt

Az előző esti lánybulinak meg lett az eredménye: Zsófi lefeküdt Adrival! Lali elvesztette szerencsemalacát, Szandi pedig furcsán...

Ismét új lakó érkezhet az albérletbe?

Rémesen indult a napja, de aztán Lali megtalálta szerencséjét, egy kismalac személyében. Zsófi közelebb került a saját neméhez, Hanna...

Hannának nem jött össze, édesanyja, Csilla viszont...

Hanna csak egyéjszakás kaland volt Peti számára, de könnyen lehet, hogy a lány anyukájával már más lesz a helyzet. Marci stílusával már...

Erotikus trükköt vet be Rita és Fanni lakótársuk elűzésére

A lányok képtelenek elviselni lakótársukat, Gergőt, ezért bármire képesek lennének, hogy elkergessék valahogy az albérletből. A fiú...

Lali mulatós karrierjének végleg vége?

Hiába segített neki Regina, úgy tűnik Laliból nem lesz sztár, hiszen András már a pótlását is megtalálta. Kristófék megcsináltatták a...

Kristóf könnyen lehet, hogy HIV-fertőzött

Sok hódítása volt, ám emiatt saját egészségét sodorta veszélybe Kristóf. Reginára ismét lehet, hogy rátalált a szerelem, az albérletben...

Zoé betegsége miatt távozik az albérletből

Reménykedtek barátai, hogy javul Zoé helyzete, ám végül rá kellett jönniük, hogy szakemberre lesz szüksége, amibe végül a lány is...

Marci a munkája miatt elveszítheti barátait?

Olyannyira elégedett munkájának gyümölcsével, vagyis képeivel Marci, hogy már kötelességeit is elhanyagolja, amit barátai nem néznek jó...

Kristóf kíméletlenül keresztbe tett Ritának

Jó tett helyébe jót várt, ám újabb hatalmas pofont kapott az élettől Rita. Rejtélyes ajándékairól a többiek végül azt hitték Kristóftól...

Lali lenyűgözte a szakmát új dalával!

Talán már csak ő és menedzsere hittek benne, hogy Laliból sztár lehet, de úgy látszik megtörtént a csoda: a Lalipoptól az egész mulatós...

Alexának elcsavarták a fejét

Gábor hiába próbálkozott, esélye sem volt Ádámmal szemben, aki lenyűgözte Alexát megjelenésével, figyelmességével, és nem utolsó sorban...

Éjjel-Nappal Budapest - Jelentkezz!

Érdekel egy főszerep? Lehetsz te is az Éjjel-Nappal Budapest sztárja. Regisztrálj az rtlklub.hu/budapest oldalon a...

A feleségemnek elment az esze

Laczkó Petra és a férje, Zsolt a gyermekeivel, a 12 éves Tiborral és a 16 éves Ibolyával él együtt. A Laczkó család éppen egy anyagilag...

A férjem talán egy szexuális bűnöző?

Dalma Szigetszentmiklóson él a férjével, Tamással, a férfi egy autószalonban értékesítő, Dalma pedig egy utazási irodában dolgozik.

Csak kihasználják a lányomat

Amikor Nóra egy reggel közli az anyjával, Csillával, hogy szerelmes, és van egy barátja, a túlsúlyos nő azonnal érzi, hogy valami nincs...

A lányomnak van egy féltestvére?

Patrícia, egyszerű körülmények közt él, évek óta küzd azért, hogy a lánya, Bori leérettségizzen, időközben a lánynak ez majdnem sikerült...

Gyilkosság a szomszédban

Hanna és férje Pál Budapesten laknak, boldog házasságban élnek, míg egy nap a mentőtiszt be nem jelenti, hogy közös hálószobájuk...

Nem engedem, hogy kihasználják a fiamat

Neumann Nóra nagyon aggódik a 17 éves fia, Tamás miatt, mert a fiú bűnügyekbe keveredik. A fiút rajtakapják, amikor egy pénztárcát lopott...

Valami nem stimmel a húgommal

Amikor Katalin megtudja, hogy a húga, Bianka eltűnt, kétség kívül azt gondolja, hogy, a felelős Bianka barátja, Ádám.

Az apám idős korára megkattant!

A Bodor család Sashalmon él, az anya, Adél háziasszony, az apa, János önálló biztosítási ügynök, fiuk, Egon, iskolás.

Kikészít a szomszédom

Bodnár Edit egy bérházban él együtt fiával, Ferenccel. Az idős asszony folyamatosan vitába keveredik a szomszédjaival, az ok bármi lehet.

Tudni akarom, hogy életben van-e az anyukám!

Edina anyja, Szonja 15 éve hirtelen belehalt egy agyvérzésbe, a lány viszont a tragédia ellenére egy boldog és vidám tinédzser lett.

Tehetségek, csodabogarak és nagy visszatérők a Csillag...

A héten megkezdődtek a válogatók. Három napon át több ezer önjelölt tehetség bizonyíthatta tudását a Csillag Születik budapesti...

Pontos időpontok a Csillag Születik castingokról!

A Csillag Születik útra kel! Budapest mellett az ország 10 városában mutathatod meg tehetségedet. Ha úgy érzed benned is van, mutasd meg!...

A Csillag Születik már az instagramon is

A 2014-es Csillag Születik válogatójának első napján startol a műsor instagram oldala is. Az RTL Klub tehetségkutató műsorához kapcsolódó...